
A második világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő nemzetközi konferencia célja felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a nemzetiszocialista Németország veresége a közép- és kelet-európai országok polgárai számára zökkenőmentes átmenetet jelentett a totalitárius kommunista diktatúrába. A vasfüggöny – a szabad, demokratikus világ és a kommunista országok közötti megerősített és átjárhatatlan határ – Európa erőszakos felosztásának a szimbólumává vált a háborút követő 45 évre. A vasfüggöny mentén lelte halálát több ezer ártatlan európai, miközben megpróbált a szabadságba szökni, a vasfüggöny mögött titkolták el az atrocitásokat és a kommunizmus súlyos bűneit.
A konferencia az Európa történelmének térképén máig megmaradt fehér foltok egy részét kívánja kitölteni: megvizsgálja, miként tervezték meg és készítették elő Európa második világháború utáni felosztását; átfogó képet nyújt a második világháború után hatalomra jutott kommunista diktatúrákról; bemutatja a legutóbbi statisztikai kutatásokat arról, hány embert gyilkoltak meg a vasfüggönynél; elemzi a nyugati világnak a vasfüggönyön túli életről szóló ismereteit, illetve a nyugati és a kommunista blokk gazdasága közötti együttműködés aspektusait. A konferencia meg kívánja vitatni a bűnök elkövetői felelősségre vonásának kérdését, illetve a vasfüggöny európai áldozatairól való megemlékezés mai lehetőségeit.
A konferencia célja az európai történelmi ismeretek fejlesztése, továbbá a korábban kettéválasztott Európa nyugati és keleti fele közötti integráció és jobb megértés elősegítése.
